Alapvető emberi szükségletünk a biztonságos kötődés, ezért nagyon fontos, milyen minőségűek kapcsolataink.

A párkapcsolati coaching során lehetőséged nyílik más szemszögből rálátni a problémádra, továbbá elsajátíthatod a konfliktuskezelés és együttműködés módját, valamint azt, hogyan kommunikálj úgy, hogy szükségleteidet, vágyaidat ki tud fejezni társad felé. Természetesen közösen is részt vehettek az üléseken, együtt dolgozva az elérendő célon és az ahhoz vezető úton.

Magánéleti elakadásainkról beszélni sosem egyszerű, ezért számomra kiemelteni fontos ügyfeleimmel a kölcsönös bizalom és a biztonságos légkör kialakítása.

Amennyiben úgy érzed már sok mindent megpróbáltál, de nem történt változás, ezért külső segítségre van szükséged, fordulj(atok) hozzám bizalommal egy ingyenes előzetes konzultációra.

Mikor lehet szükség párkapcsolati coachingra?

  • már nem működik a párkapcsolatod, valami megváltozott köztetek, eltávolodtatok egymástól és nem tudtok már együtt fejlődni;
  • ugyanazokat a vitákat folytatjátok le, melyek nem vezetnek sehová;
  • úgy érzed a válás lehet a megoldás, de nem mered a szükséges lépéseket megtenni,
  • vagy éppen ellenkezőleg, erősítenéd a párkapcsolatodat, szeretnéd, ha újra minden rendben lenne köztetek?
  • szeretnéd tudni mik a belső mozgatórugóid,
  • szeretnéd megérteni magadat és a másikat.